Nem vagyok sírós fajta. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor sírtam életemben.
Tegnap volt a kilencedik évfordulója halálodnak. Sírtam érted és mécsest gyújtottam neked.

Néhány napja beírtam a nevedet az internetes keresőbe, több oldal, de rólad egy sor sem.
Ennyi egy emberélet? Sok új Békés Katalin nem is sejti, mennyire büszke lehet, hogy a te
nevedet viseli.
Nem tudom elfogadni a tényeket halálodról.
Nem töröltelek ki sem a telefonregiszteremből, sem a lelkemből.
Számomra még élsz ugyanúgy, csak időnként elérhetetlen vagy, s ilyenkor kifordul a lelkem a nagy ürességtől.
Ragaszkodom azokhoz, akik életem kísérői, bár jobban meg tudnám becsülni őket addig, amíg veled nem lesznek.
Lehet, hogy én találkozom veled a leghamarabb. Van rá esélyem, bár nem sürgetem.
Tudatom veled, hogy Gyöngyi átvette a helyed a családban.
Ő próbálja a lehetetlent, összetartani a testvéreket. Reménytelen, mert megszünt a kohézió, az összehúzó tömegvonzás, a mindefelé
áradó szeretet, már csak testvér-testvér között működik többé-kevésbé. Gyöngyi mindenkivel szemben nyitott és próbálkozik.
Én már feladtam a reményt, hogy az unokaöccsök-unokahugok, keresztgyerekek keressék velem a kapcsolatot, már a testvérekkel
sem a javuló kapcsolat a célom, csak a status quo, illetve a modus vivendi.

Gyöngyitől jobb testvért nem kívánhatnék, szinte
napi kapcsolatban vagyunk, de téged ő sem pótolhat. Vele nem tudok veszekedni.
Apa meghalt. Anya félig. Nem igazán törődik semmivel. Él, mert Isten élni hagyta, de Apa nélkül más az élete.
Halálod után Apa próbálkozott a gyerekekkel jobban alakítani a viszonyt, a próbálkozásait mindenki elismerte
a családból, de a sikert illetően már "véleményes" a helyzet. Sikertelen próbálkozásai tiszteletreméltóak, Ildinél
talán nem vallott kudarcot. Az unokákkal már nem volt annyira sikeres, talán a szándékait ők is méltányolják.
Jutkáékról nem tudok beszámolni neked. Minden vonalon teljes kudarc. Nem tudhatom Isten karmikus szándékait, csak reménykedni
tudok, hogy segíthetek valamikor valamiben valamit. Te sem tudtál annak idején igazából segíteni, pedig próbálkoztál.
Isten a tudója. Apa és Anya kevesek voltak ahhoz, hogy változtathassanak.
Néhány dolog hozzánk került a háztartásodból. Többek között egy barna átlátszó arcopal mélytányér. Marikával
mindketten szeretünk levest kanalazni belőle, a "Kati féle tányér" a neve, ha nem is mondjuk ki, de kimondjuk.
Nem maradt utánad hibátlan készlet, semmi hat darabos, még pohárkészlet sem. Erre az egy tányérra szemünk
fényeként vigyázunk, nem kíméljük, csak vigyázunk, vigyázunk, vigyázunk rá. Bár rád tudtunk volna úgy
vigyázni, még ma is élhetnél. Az ember gyarló, kincseire nem vigyáz eléggé, értékeit pazarolja.

Pár napja volt az augusztusi csillaghullás.
Két éjszaka is nézegettük az eget Marikával, de nem láttunk belőle
semmit. Ha a szememet behunyom, látom fénylő csillagodat, s tudom, hogy egyszercsak zuhanni kezd, felfénylik,
és zuhantában megvilágítja az éjszakát.
2010. augusztus