Kati 1948. június 13-án született Vértesen, nagyszüleink házánál, házilag (bábával). Szüleink, szerelmes fiatal házaspár, rengeteg ambícióval Bedőn kezdték önálló életüket, rövid kápláni lét után (Nagyléta). Bedő a román határ melletti nemzetiség lakta zsákfalu szeretettel fogadta őket. Apa megtanult románul és román nyelven is végzett szertartásokat, saját kölcsön könyvtárat tartottak fenn, színi előadásokat szerveztek a fiataloknak, anya kézimunkázni és főzni tanította a lányokat, de a politika közbeszólt. A legvadabb Rákosi idők kezdődtek, beszolgáltatásokkal, padlássöpréssel és békekölcsönjegyzésekkel, vallásellenességgel. Az előző pap elvitte a termést, anyáéknak maradt a beszolgáltatás.


Ide született a nővérem és rövidesen én is (anyámnak bebeszélték, hogy szoptatás alatt nem eshet teherbe). Bivalytejen nőttünk fel, a faluban ma is tartanak bivalyokat. Apát feljelentették Bukarestben nemzetiségi izgatásért és mert azt prédikálta, hogy hiába a munkaverseny, ha Isten nem segít. Elvitték az ávósok, perbefogták, leültették (89-ben rehabilitálták). Anyám két gyerekkel a szüleihez menekült, a falu mentette a menthetőt, minden mozdíthatót elloptak tőlük. Amikor a hatvanas években szüleim keresztkomájánál nyaraltam (Sárközi postamesteréknél) bizony a faluban még szaladgáltak BK hímzésű (Balogh Katalin) rékliben gyerekek (anyám megboldogult stafírungjából).


Apám kiszabadult (egy zsidó vészbíró jóvoltából), de büntetésből tíz évig nem kapott kongruát (állami fizetés) és egy újonnan alapított kis lelkészségen, Nyírszőlősön új életet kezdhettünk. Csak egy kicsi temploma volt, lelkészlakás nem volt hozzá. A hívek nem szokták meg, hogy egy papot és családját is el kell tartaniuk.


Szegények voltunk. Kati volt az első gyerek, én pedig az Öcsike. Évekig elvoltunk egymással, Kati homoktortával etetett, a kis libákat tanította lapáttal libasorban járni. Csak nyári óvoda volt, oda jártunk. Cikóriakávés reggeli, Sztálinszalámis, marmaládés kenyérrel, rengeteg kínai tea, fantasztikus főzelékek.


Bár csak egy év volt közöttünk a különbség, ő két évvel előttem kezdte az iskolát. Vele együtt én is jártam az iskolába, csak nem kellett felelnem, így 56-ra az igazi iskolakezdésre mindent tudtam és mindent untam. Kati jó tanuló volt, már-már stréber. Okosabb volt, mint én, de ezt a többletet szorgalmának köszönhette. Hallása viszont nem volt tökéletes, máig emlékszem a kegyetlen gyakorlásaira apával, ugyanazt a dallamot egymás után százszor, ezerszer könnyekig gyakorolták (Sárga kukoricaszár ...) Soha nem rosszalkodott, mellette én voltam az ördögfióka.


Vértesen nyaraltunk minden évben anyai nagyszüleinknél. Kati volt a legidősebb unoka, az első, a kedvenc. Sokszor fél tucat unoka is lógott a nagyik nyakán (Gizi, Jancsi, Gyuri, Marika, Péter, Pöszi, Andi és Tubi, az ikrek, mi ketten ...). 1960-ig tartott az aranyélet. 1960 tavaszán bevezették Nyírszőllősre a villanyt. Mi Nyírpilisre költöztünk előle, de ősszel oda is bevezették a villanyt. Anyagilag jobb helyzetbe kerültünk (színgörögkatolikus falu, jólelkű emberek). Rövidesen vettünk rádiót, tv-t, mosógépet, hűtőszekrényt, motort apának. Az iskola Pilisen gyenge színvonalú volt, Kati innen került Debrecenbe, a Svetits gimnáziumba. Az apácák szeretettel fogadták, mert a családból nagynéném és anyám, valamint unokatestvérei már megalapozták a család hírnevét. Jeles és kitűnő tanuló volt nővérkém, az osztály kedvence, minden nyáron nyaraltak nálunk barátnői. Latinból országos versenyeken kiváló eredményt ért el, mégsem vették fel az egyetem latin-magyar szakára politikai okokból.


Észrevettem az újságban, hogy a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára pótfelvételit hirdetnek, ide felkészülés nélkül jelentkezett és fel is vették magas pontszámai miatt energetikusi szakra. Így szerzett diplomát a kevés női hallgatók egyikeként. Sokan udvaroltak neki ebben az időben, gyönyörű fiatal lánnyá érett. Először kollégiumban lakott, majd addig nyafogott, amíg albérletbe mehetett. Budán lakott a Kelemen László utcában. Diploma után hazajött Nyíregyházára a Gumigyárba dolgozni. Akkor már Nyíregyháza újonnan épült kertvárosában laktunk, saját építésű családi házban, amihez a telket anyai örökségből vettük és nagy nehézségekkel hitelből építettük ketten apával. Kati egyszer-kétszer járt az építkezésen, és finnyázva, pipiskedve lesajnálta.


Akkoriban jött életébe a nagy szerelem. Egy papi családból származó nyíregyházi teológus pesti végzése és doktorátusa után nehezen talált párt magának. Meglátta Katit és beleszeretett. A fiú nagyzoló édesanyja miatt mentek szét (anyagi elvárások, a hozomány miatt), ez a későbbiekben egész életére kihatott. Nagyon jó papfeleség lett volna a nővéremből. Temetésén is részt vett az illető, szerintem egész életében bánta, hogy fiatalon a szüleire hallgatott és egy orvosnőt vett feleségül.


Kati a fejlődő gumigyár energetikai tervezéséért magas jutalmat kapott és később találmányként is elismerték az energetikai koncepciót (ebből a pénzből vitt Szentföldre a szüleimet). Kiemelték a budapesti anyagyárba vezető energetikusnak és sokáig a Kerepesi úton dolgozott. Jó közösségben, igazi barátokkal. Szerették őt. Titokzatos vőlegénye külföldi munkából hazatérve autóbalesetben meghalt. Egyik főnöke évekig szenvedélyesen udvarolt neki, majd viszonylag fiatalon ő is meghalt. Egy nyíregyházi mérnökembernek majdnem sikerült eljegyeznie, de Kati a leendő anyóstól tartva visszamondta a partit. Az illető megnősült, elvált, máig tartja a családdal a kapcsolatot. Szegedről egy helyes mérnök hasonló sorsra jutott.


Pestre költözve albérletben lakott nővérem, majd Puskely Mária nénihez került családtagként Kispestre leánya apácaként tanított a Svetitsben). Eltartási szerződést kötöttek egymással, Kati beépíttette a lakás tetőterét. Mária néni hozzánőtt a családunkhoz. Mindenkiről mindent tudott és kivételesen magas kort megérve örökre elaludt kedvenc fotelében.


Kati akkoriban a Taurus összeomlása elől az Elmű-höz menekült, a fogyasztási főosztályt vezette, s a privatizáció során sokat segített a német tulajdonosoknak szót érteni a magyarokkal. Németből és angolból felsőfokú nyelvvizsgája volt. Hálából a tulajdonosok 54 évesen elengedték előnyugdíjba, kiegészítve a nyugdíját korábbi keresete 80%-ára. Elbúcsúztatták (jutalmak, ajándékok, aranyóra), de megérdemelt nyugdíjából egy forintot sem kapott, 2001. augusztus 10-én este, 53 éves korában váratlanul meghalt.

Utoljára frissítve: 2010. október 14.