Dr. Békés Géza Emlékoldala

FILOZÓFIÁM

Miért?

Miért írtam e verseket?
S miért volt eldugva?
Miért rejtette nekem
A karosláda-fia?

De most se ver fel sok port,
Csak hajtsd fel, mint a korty bort,
És aludj el édesen!
Majd kelj fel ügyesen!
S NE HAGYD EL EZEKET!
Mert ha nem cselekszünk
Hamar oda érünk,
Hogy minden ELVESZETT.

ISTENES VERSEK

A pócsi Máriához

Sárgult levelű őszi alkonyatban
Robog Pócs mellett vélem a vonat,
Nem látni füstös ablakából
Csak akácokon túl kettős tornyodat.
Mely alatt súlyos ívek rejlenek,
Könnyező kegykép: Pócsi Mária.

De emlékeim már közelebbre jönnek,
És utolérnek a csattogó sínen,
Betörnek a vonat ablakán át,
Mát látom a vonat ablakán át,
Becsukott szemmel is ...lelkem mélyiben:
S elmondják nekem, beszélik nekem,
Hogy mit izen a Pócsi Mária:

Emlékszel fiam? Hogy eljöttél elém,
Összetört szíved hoztad remegéssel
Reménységednek végső cérnaszálán.

S hogy mentél haza? Boldog nevetéssel
Mert könnyeidből új hited fakadt,
Meggyógyított a Pócsi Mária!

Emlékszem Fiam, hogy sírtál Te is,
Mikor a tömeg elébem sodort,
És térde hullt. Csak az ének szállt,

Könnyed kimosta szemedből a port.
És láttad érted könnyező szemem,
Emlékszem anyám: Úgy volt ... Mária!

Ne hagyjatok el régi képek!
Ne hagyjatok el pócsi dallamok!

Hadd érezzem még a népnek szívverését,
Hadd érezzem még, hogy most ott vagyok,

Hogy anyám még ő, és én az ő fia.
Hogy most is hív a Pócsi Mária.

Lengjetek felém régi zászlók,
Fehér képszobrok integessetek,
Arany láncocskák, régi mankók,
Márvány táblácskák ne feledjetek!

Ha a szívemben tenger lesz a bánat
Gyűlölet, csapás, bűn és kárhozat:
Legyetek értem szótlan ima,
Hogy az a két szem újra könnyet ontson
Mert meggyógyulok és újra szent leszek,
Ha értem sír a Pócsi Mária.

1946. szeptember

Lenni vagy nem lenni?

Itt a papírom s itt a tollam,
Nem tudom hol és hogy, eltoltam
De érzem, megbotoltam.

Annyit azért le tudok írni,
Hogy már sikerül Érte sírni,
Jó ... tudom, ki kell bírni.

Lenni, vagy nem lenni, el kell dönteni.
A poharamba tisztát önteni.
Magamat ... jó lisztté örleni.

De látni kell most, mily szabad vagyok
Vallok magamról, amint a "nagyok",
Családom? - mindent itt hagyok.

Nem dobhatom el ezt az életet
Szól Jézusom: Soha nem lehet!
Majd Ő indít el, Ő nyújt kezet.
Ő mondja ott: "Szentünk érkezett".

A hit és a babona

Egy fiatalnak még lehetnek elvei
Egy öregnek (sokszor) már csak keservei.
Így kerek az élet, Kedves Atyámfia,
Tanúsítja Krisztus, aki Isten fia:
Mellette nincs hiba, mellette tesz hitet
Az egész Biblia - Kövesd Atyámfia!

Lányok

Babonások óévkor az ólmot kiöntik
Huszár-kérőm lesz! Előre köszöntik,
Mert lóra hasonlít, előre köszöntik
Képzelik és tévednek, mert mi a valóság?

Lassan már ló sem lesz, nemhogy a huszárság.
Óév estéjén akik virslit esznek,
És azt hiszik lóhúst, de nagyot tévednek!
Nem válnak lovakká, csak szamarak lesznek.

Inkább elhiszik, hogy tényleg lóhúst esznek
E témán - úgy látszik, már össze sem vesznek.
Erről sok gondjuk közt meg is feledkeznek.

Pilátusnak súgják, nekünk ne segítsen
Igazat ne adjon, se távol, se itten.
Kéri a lovat is, csak neki segítsen
Most még ezen ügyben jó nagyot nyerítsen!

De velünk az Isten, fénysugárt vetítsen,
Adja meg nekem a harmadik Diplomát!
Hogy híven kövessem
Ő áldott lábnyomát.

Csak

Csak egy marok nyugalmat.
Csak felejtsenek el.
Csak felejthessek el, csak ülhessek itt,
Némán, szótlanul.

Senkit sem látva, s nem hallgatva mást,
Csak rémült szívemből egy-egy dobbanást,
Csak lélegzetem lassú, halk neszét,
Csak fagyos tájon tekingetve szét,
Csak halált várva,
Vagy Téged várva:
Vigaszomat - örök Istenem.

A szegény nyugdíjasok ! Éljenek !

Jézus születése fényes ünnepére
Mivel vidámítsunk Ő is, Te is!, meg én?
Nincsen nagyobb ünnep a földnek kerekén!
Hiszen VALÓSÁG lett az örök REMÉNY.
Mert megszületett az Isten szent Fia
Karjain hordozza a szép szent Szűz Mária.

Ezért dicsőítsük az Úrnak szent nevét,
Ezért fogjuk meg most egymásnak a kezét!

Mert ilyen KISDEDÜNK született ma nekünk,
Érte mondunk hálát Neked Úristenünk:
Ezért csendül együtt vidáman énekünk.
Ezért igaz szóval megköszönjük ezt is,

Áldd meg Urunk köztünk a NYUGDÍJASOKAT!
Nekik kívánunk hát örömet, jó sokat.
Éljenek soká, éljenek soká! Számos éven át!

El ne tűnjön e nap, mint szappanbuborék,
Ezért csinálunk ma jó kedvvel kabarét!
Még Árpáddal jött be a Kabar-törzs ide,
Kiket éltetünk is énekkel ízibe!

Nekik kiálltunk szerencsét, jó sokat,
Szeressük itt együtt a NYUGDÍJASOKAT!
Éljenek ők soká! Éljenek soká! Számos éven át!

Ám azt is nézzük meg ma, hogy aki Éljen
Nem Éljen szót ejt ki, de más gondolatokat.
Mert Ő azt gondolja: Inkább elvesszenek!

Az örök diploma

Már közelít egy szent karácsony,
Úgy, mint mikor a börtönből ... rácson
Ott túl, megláttam a párom.
És a szemében a kisfiút látom -
Fürödve könnyeinkben.

Nézem a jászolyt: csupa szalma.
Itt a Sátánnak nincs hatalma,
Édenkertünkbe nem hatol ma,
Istenünk Fiát megtaláljuk
Mária karján, és ez nem álmunk.

Közelget hozzánk örök karácsony,
Szívünk melegén sült kis kalácsunk,
Neki nyújtjuk át, mert megtaláljuk,
Türelmét áldva a BOLDOGSÁGUNK:
Mert megtaláltuk
Őt a szíveinkben.

A szelíd József ... ablakhoz forog
És mondja lassan: Jönnek! ... Pásztorok!
Meglát minket is:
Nem is kellenek "vendég-kántorok"
És súgjuk Máriának: Mink is "az vagyunk"!
Ha énekelni kell, azt mi is tudunk!

Az "égbenyúló fa": a zöld fa közeleg,
Jelzi, hogy mindjárt itt lesz köztetek.
Aki veletek annyit szenvedett,
És velünk mégis BÉKÉT hirdetett
E kis hazának is.

Mi is megjöttünk, küldött Nagypatak,
Fráter jön elől, mert ő itt marad,
Nagyobb részünk már amúgy is itt pihen.
Nekünk talán itt egy kis hely akad,
Figyeljetek csak, szól a KISDED:

"Nincsen semmi vész, nagy az én szívem!
Ha együtt lesz mind, én adom nekik,
A boldogságnak áldott otthonát,
S én nyújtom át itten mindegyiknek
Dicsőségesen ... AZ ÖRÖK DIPLOMÁT."

Nagypénteken

Felhőkön át süt. Hajnali nap?
Dombra, keresztre fénycsóvát vetett,
Sötét árnyéka nyúlt a föld felett,
S alá lapultak a nyüzsgő életek!

A fény s a Nap nőtt csak ...
Az árnyék fogyott.
Déli verőn már alig? Mi volt? Ma mi volt?

Az ÁRNY-ból szól. Csak Lucifer lehet:
Minek élj tovább?
Kinek hiányzik csókod vagy szavad?
Ki mondja még, hogy szükség van reád?
Ki kíváncsi még, mire tanítod?
Kérdezd magadat, kell-e tovább?
Sajnálsz-e magad itt hagyni egy iskolát?
A templomod, a néped? Nőt vagy gyermeket?
Magad vagy komám!
Mi jön? Nem tudod! Miért élsz tehát?

Órák repültek, az árnyék újra nőtt,
Sötét tenyerén rémület nyomult,
Estére minden feketébe bújt,
Minden ami élt, egymásra borult,
Mert itt a vég: Minden, ami rossz!

De most szól Szent Mihály:
Csak a keresztnél leng a béke fénye,
Hát ne félj! Állj fel oda most, küzdj és remélj!

Az Úr is szólt, a keresztről:
Ne hallgass reá! Én veled leszek!
Mindened leszek,
Anyád és Atyád.

Egy karácsonyi hangversenyen

Mert közelít a szent karácsony,
Úgy, mint 50-ben a börtönben, a rácson
Ott túl, megláttam a párom.
Szemében a kicsi FIÚT látom!
- fürödve ... könnyeinkben.

Nézem a jászolyt, csupa szalma.
Most - a Sátánnak nincs hatalma,
Édenkertünkbe nem hatol, ma
Istenünk Fiát megtalálom
Mária karján, EZ NEM ÁLOM.

Közelít hozzánk a szent karácsony,
Szívem melegén sül kalácsom,
Neki adom majd. S megtalálom
Türelmét áldva boldogságom:
Őt találom meg: SZÍVEINKBEN.

A szelíd József ... ablakhoz forog
És mondja lassan: Jönnek! ... Pásztorok!
S én súgom Máriának: Vendég-kántorok?
Nem is kellenek, hisz én is az vagyok.
Énekelnek? Azt én is tudok!

Az "égbenyúló fa": a zöld fa közeleg,
Jelzi, hogy itt lesz Ő is köztetek.
Ki életében békét hirdetett
Szenvedett és szenved mindig értetetek.
Megnyugszik NÁLA. Megyünk? Indulunk?
Ő Igen. Amen? Amen. Amen!

2000

Kertváros

Itt lakunk mi és itt laksz Te Uram.
E sem nem város, sem nem faluban.
Szerető szíved - lándzsától kinyitva
"Út, Igazság, Élet" most is bizonyítja:
Áldott vagy Te Uram!
Nehéz ez az Út, de boldog ez az Út,
És nem kell hozzá sem kocsi, sem vasút.

2001

A MÚZSA CSÓKJA

A Múzsa csókja

A költészetnek külön múzsája
Ifjaink fülét olykor megcibálja:
Ébredj, ne aludj!
Van, aki most a dalt kívánja.

Már hozzám be sem téved.
S ha mégis eljön: tévedésből.
Nem látja itt a gazt a dús vetésből.
Vagy azt gondolja: A dudvából is,
majd lesz szép virág
A múzsának csalfa szép szemétől?

Nem kíván többé. Én kívánnám,
Sürgetném néha, mert joggal várnám,
Nem hagyott békén bús éjszakákban,
Zaklatott útban, s tört a vágyban.

Most rózsát, szegfűt szórok lábaihoz,
Remélve, hogy itt-ott valami verset csak hoz.
De nincsen csókja. Azaz, hogy NEKEM nincsen!
Ha egy szép sor kigyúl bennem: reám szól,
Hogy "rövidítsem"!

De mégis ... verset írok. De lám-lám: Őnélküle!
Őnélküle?
Nincs kinőve ... se farka, se füle.
De lehet, hogy a versem mégis jó?!
Nekem tetszik így is! Őnélküle!

1998. karácsony

Gyámot keresek árva versemhez

Üres az egész íróasztal ...
De nem szól semmit, és nem marasztal.
Itt a papíros, itt a tollam,
De amit írnék ... a TÉMA - hol van?
Itt a házban?

Hova tehettem, mert az itt nincs
Pedig azt érzem, osztani való. Új kincs.
Azt talán sejtem, hogy telve voltam,
Bár a versírást nem gyakoroltam,
Mostanában.

Arra emlékszem ... tudtam RAJTA sírni,
Mert az életet ... úgy-ahogy, de ki kell bírni.
Ez most csak ennyi.
Lenni vagy nem lenni, most kell dönteni,
Mi az, hogy ennyi?

Szabad vagyok-é, biztos és kemény?
De most RAB vagyok, s nincsen sok remény.
S ha majd ott fekszem fagyva, holtan,
Amit nem kaptam meg, azt raboltam?
Mily szörnyű önzés.

Mozdul az ujjam, kulcsra leltem,
Úgy vert meg a KÉZ ... mint megérdemeltem.
De most nézzétek: meghajoltam.
S neki maradok meghajoltan:
Mi kell még Uram? Így is maradok
Itt vagyok, Uram ... Írjátok fejfámra
Te légy e versnek és mindnek a gyámja!

1999

PATAKOM

A ház éneke

A mi klastromunk pálos emlék.
Két évszázad előtt rakták a falát,
És zsolozsmáztak szent melódiát,
S amint a fal, úgy lelkünk egyre nőtt.

Az Isten ujja egyszer balra intett,
S ők mentek észak hidege felé ...
A HÁZ itt maradt. Zárt, szürke négyszög.
Az udvarán áll Mária kútja.
Komoly oszlopon tartja a Kisdedét.
A szentek sora az erkély szélről
Nagy hallgatagon odanéz,
az ő szemükkel sokkal jobb a látás!

Ma kispap-otthon s néha csoda háza
Némán lépdelő kispapok közé
Nesztelen nyíló tölgyajtókon át
Lábujjon lép be sok pálos barát.
És egy-egy tanít egy-egy kispapot.
Némelyik ősz pap Írást magyaráz,
Másik vezeklő bőrövet mutat,
Harmadik régi mécsest húz elő,
S kódex-íráshoz lúdtollat farag.
Barnult faragást folytat az ifja,
S a kút aljához térdel újra kettő.
Mesél, fúr-farag s énekel a szerzet.
Mély templomunkban mit hagyott kezök?
Micsoda dallam? Ismeretlenül
S névtelenségben szentek éltek itt!
Akiknek mindegy: Bécsben prédikálni,
Koldulva járni Pestnek kunyhait,
Vagy elgörnyedve (mit senki sem néz meg)
Átlelkesíteni a szentély padjait.

Csend ...
Beszél a HÁZ! A kispap hallja csak
Tetősétányán az áldott szavakat.
S mikor eltűnnek a múlt barátai,
Mint égi madár, nyílként felsuhan
A VÉGTELEN-hez lelkéből a dallam,
S kőszikla lesz a PAPI AKARAT!

1943

Pataki szonett

Ugyanaz a föld, ugyanaz az ég,
Azok a felhők, úgy repülve még!
A járda köve ugyanúgy kopog,
Bodrog a várnál ugyanúgy csobog.

A lányok arca most is üde, szép,
Bár iskolánkon új festék ragyog,
Csak a szívünkben halványult a kép.

Már az osztályunk is megfogyatkozott.
De barátaim csak hálát adjatok,
Mert elviseltük, mit a sors hozott.

A kard még fényes (bár kopott a tok)
Elfogadtuk, mit az Úr adott,
Ha meghalunk majd NE SIRASSATOK !

1990

A Pataki diákok megyei találkozására

Hullatja levelét az idő vén fája
Elfáradt életek hullanak alája.
Mikor még fiatal volt ez az öreg alma
Sok derék fiatal zöldellt egykor rajta.

Áll a régi csengő. Ballagtunk alatta,
Életünknek útja nem volt puha vatta,
Göröngyös köves volt, háborútól véres.
Vihar sokszor támadt, sokszor nem volt fényes.

Hullatta levelét az idő vén fája,
Volt olyan esztendő, hogy nem leltünk rája.
És még megmaradtunk sárga leveleknek,
Utolsó napjaink folyton közelednek.

Ha most többen nincsenek közöttünk,
Akik nem hulltunk le, mégis összejöttünk.
Tanítványaink is hozzánk öregednek,
Nevelő munkánkról tanúságot tesznek.

Megfognánk most újra a régi kilincset,
Múltúnkat idézve, mint egy drága kincset.
Múltunk kedves része az a szép épület,
Csengője hangjára nem lennék már süket.

Hogy eltűnt már onnét udvarunk sok fája!
Eltűnt az a régi kedves tornapálya.
Vajon hogy mutat ma régi tornatermünk,
Megmaradt-e szépen az iskolakertünk.

De a hegykoszorún fent ragyog a kék ég,
És a Megyer tava éppen olyan, mint rég.
S a Bodrognak vize mint akkor volt - olyan,
Sétáltunk a partján párosan, boldogan.

Tanárjaink sírját mindig látogatjuk,
Tanításaikat feledni nem fogjuk.
Emlékeznünk kell is minden kedves szóra,
Ha majd "válásra int" az utolsó óra.

Istennek kezébe ajánljuk családunk,
Teremtőnk, Megváltónk: Patakért is áldunk.

1996, Nyíregyháza

A Félegyházi platánokhoz búcsúszó

Vagy 60 éve volt, ami volt ...
Hát megvagytok-e még?
Szerelmes szívem szinte visszajárt:
Mint fölibétek a napfény és az ég.
Más voltam akkor. És Ti is!
Fiatal törzzsel és hetyke vállal ...
Vidám léptekkel és büszkén: kicsit ...
Nem törődve az éhhalállal.

Mondtam is nektek: Vár egy nagyleány,
Csak odébb: Majsán. E vonat most fog vinni
Fásult fejemmel. És ifjú gondom:
Ma tenyerében fog megpihenni.
Hol van már e lány? És hol a tervem?

Nincs már arra út ... A por behordta.
Nem kell már fejem pihentetni.
Íratott sorsom múló platánsorba.
Jaj! Mert törzsetek durva ... metszett,

Százszoros sebtől girba-gurba,
Metszve szívem is. Nagy keresztet
Vittem véresen ... kátyúkba bukva.

Veletek együtt a fűrészt várom,
Utolsó őszöm, de zöld levéllel,
Még egy harcom lesz a téllel, széllel,
Halálos nyílnak a szívem tárom.

Elég volt, szép volt! Akik még élnek
Kik még maradtok: E holt levélnek,
Adjátok át a földi gondot!
Égessetek el minden őszi lombot!

1997

Vers Sárospataki tanítóképzős éveinkre

Lám, csak visszajöttünk, kedves "Nagy"-patak!
Öreg diákok, harcedzett hadak.
Mert ifjúságunk legszebb évei,
Kamaszkorunknak szép emlékei

Itt rajzanak föl most miközöttünk.
Miket feledni nem kell és nem lehet,
Mit a Bodrog vize most is emleget.
Több ágból ered, mint Ő. Egybejöttünk.

E táj, e város nem feledhető
A Ciróka-völgy s a Szeles-tető!
Mátyás királynak figyelő helye,
Bottkői csatát vívó serege,
Rozgonyi és Giskra minden ereje.

A Megyer-hegye ... sok-sok századon
Honnét örlő-köveit hordta sok malom.
És a lábánál kaolin hever,
Ezer kályhánál áldva emleget,
A külső fagytól tartva a meleget.

E várnak termei sokszor népesültek,
Országgyűlésre is ide összegyűltek,
Patak városának volt egy nagy szülötte.
Szent Erzsébetünket sok nép köszöntötte.

Itt kereszteltették meg és ide jött ő haza,
Wartburgból lóháton. Szobra is mutatja.
Balassi Bálint is megszállta a várat,
Sebtiben esküdött Dobónak lányával.

Itt ez erkélynél hullt Bezerédi feje,
Hazaárulásáért ez volt ítélete.
Szalkai László is Esztergom érseke,
Itt járt iskolába, s itt írt szép jegyzetet.
Majd Kopácsinak és Sztárai Mihálynak
"Új iskolája" ide építkezett.
Koménius Ámos itt írt tankönyveket.
Itt tanult Kossuth is, itt tanított Kövy,
"Országháborító" Kossuth ezt örököli.

Gárdonyi Géza is járt ez iskolába,
Sőt Móricz Zsigmond is, - látjuk nem hiába.
Hársfáknak illata leng a főutcában,
Ahol Petőfi is vendég volt egy házban.
Tompa Mihály költő-pap is itten végzett,
Ki is tűnt később a honszeretetével.
Bathó tanárunknak dalát ballagáskor
Halljuk mi életünk során mindenkor.

Ha én akkor éltem volna

Ha én akkor éltem volna,
Molnárleányt vettem volna,
Sem az asszonyt, sem a malmot
Kis Túr mellett e kis házban
Most is élnénk boldogságban.

És ha Ti betegen jöttetek,
Menjetek el egészségben.
Éljetek boldog napokat
Családotoknak körében
Azokhoz kik itt nem tudnak lenni,
Üdvözlőlap tudjon menni.

Köszöntsük ma iskolánkat,
S tanáraink szép emlékét,
Elhunyt kedves osztálytársak,
Küldünk nektek égi békét,
Egyszer úgyis együtt leszünk,
S nem távolból ünnepelünk ...
Mindörökkön örökké.

OSZTÁLYTALÁLKOZÓK

Elégia

Mik voltunk mi itt kincses Patakon?
Rövidnadrágos izguló diák -
Ifjak, akiknek Hodinka fája
Zúgott jövőről halk melódiát.
Mik voltunk mi itt? Vadóc almafák,
Akikbe itt oltottak nemes ízt.
Sokszínű gyurmák, kikből itt gyúrtak
Lelkeket gyúró magyar tanítót
Kiknek szelleme szabad és nyitott
És évek sorain maradt is szabad;
És "fontolva haladt".
S folyt a Bodrog, szállt a felhő,
És állt a vár és élt a múlt,
Hegedű sírt és orgona szólt
Lechner Ödönnek virági között ...
Hol vannak a játszó gyermekek?
Szatmári, Tóth és Lázár szavai?
Hol vagyunk mi, jegyért reszketők.

Tizenöt éves találkozónkra

Mint Thermopülénél hős Leonidász vad katonái
Elfáradt karral, csorbuló karddal
Pihegve álltak ...
Új rohamát a vad perzsáknak
Sok ezredét ma-most visszaverték.
Úgy álltunk fogyva. A szent hazánkért!
Xerxes hadának végső emberükig
És mindhalálig lépést sem adva.

Az első sorban, e szent szorosban
Amíg mögöttünk zöld az új vetés,
S érő gyümölcsök néznek égre.
Kis hajlékunkban védett népeink,
Nőnk és gyermekink, s ölbeli kisded
Anyjuk ölében ringatva élnek ...

Megfogytunk ugyan, mint Ady versei,
Sorsunk döntött így: "Tűzbe felét!"
Küzdelmeinkben előttünk járva,
Ősink példáján felnövekedve,
Tanárainknak rendre jártak ...
Ők már elestek. Poraikra béke!
A háborúknak gyilkos körmei
Már négyet húztak ifjan semmibe,
Vérezve sebben vasnyilak által
Többen estek el. De mi itt vagyunk!
Ennyin maradtunk e szűk kapukban
De míg csak élünk "Megcselekesszük,
Mit megkövetelt az árva haza!"
Védjük Istenünknek szép zöld mezejét
És benne mindent, ami drága és szent nekünk.

A tiszta lélek, a puritán elv, a népi eszme,
Az ősi nemzet, a munkaerkölcs, köznevelésünk
Szívből és szóban hinti a fényét
Munkás-éltünkben "A drága ércnél
Minden könyvünknél maradandóbban:"

Mert azt reméljük: ha mind elhullunk
És időt nyertünk Hellász népének. A győzelemre
S összeállva jő a nagy sereg,
Majd végcsatában menekül a perzsa,
Ősellenségünk rémült rémei.
Nevünket áldva táncol a város,
Virággal, dallal sírjaink felett.
A máglya lángja szívükig szállva ég ...
Árész az égből, szózat mennydörög:
Legyen azoknak emléke szent s örök,
Kik becsületben éltek s haltak itt ...

Majd a dús mezőn, hol testünk hamvai,
Örök szabadságnak szent babérját termik,
Testünk földünkkel egyesülve éltet,
Új és szebb kort lelkünk gazdagít,
A hős bojotoknak íratlanul is
Új kaput a győzelemre nyit,
S kiálltja késő nemzedéknek is:
"Megcselekedtük, amit
Megkövetelt a haza, bontsátok tehát
Ifjú nemzedék, a szent szabadság lengő zászlaját!"

1962. Sárospatak

Sárospataki találkozó

Hogy szólnak rólunk, ha nemsokára
Ránk borítják azt a szemfedőt?
Várossá lett már drága Patakunk
Nekünk mindig is az volt régen is.
Bodrogi Athén a szellem vára.
Pataknak lelke mindig éltetett ...
Most is itt vagyunk egy szavára.
Ami azóta épült itt nekünk.
Azzal köszöntjük, hogy a ház kevés,
A kötelesség a haza üdve,
Töltse majd be azt: azzal lesz elég!
Mik voltunk mi itt? Futni indulók.
Tanár és diák fújt közös indulót,
S most pálya végén, temetőnk közel,
Ha visszanézünk, büszke hit növel
Számadó szívben békét, örömet:
Hogy dicsőséget hoztunk terád
Városunk Patak, s régi iskolánk.
És ha még élünk öt év múltán is,
Öreg fiúk, ti régi társak,
Ugye eljöttök az ötven év után,
Találkozunk még ...

1982

56 éves találkozónkra Nyíregyházán

(Dallam: Tihanynak riadó leánya)

Ó Nyírségnek riadó leánya
Száz virágba öltözött
56 év elmúlt ifjúsága
Emlékezni idejött.
Városodban köszöntsd őket
Tisztességben rég megőszült főket
Egy találkozás során.

Bessenyei Györgynek itt a sírja
Ő is népet tanított
Benczúr Gyula festett képet rólad
Ő is innen származott.
Móricz Zsigmond itten írta
Forró mezők izgalmas regényét:
Ismerősük ők nekünk.

Innen indult Krúdy Gyula
Szinbád álmodozója
Sok sejteljes regényének
Innen jött borsa, sója.
Váci Mihály még nem elég
Igénye is jegenyéink szép során
Mandabokor iskolán.

Sétáljatok azon az örvényen,
Ahol Blaha Lujza járt.
Elmerengve sok nagy szerepéről
Melyekkel babért talált.
Itt a Sóstó fűzfáinál
Oly sok lélek lelt bújában megnyugvást
S betegségben orvoslást.

1993. június 26-27.

Ötvenkilenc éves találkozónkra

(Csak azért is!)

Jókor születtünk?
Akkor egy háború tépte-marta e földet és e népet.
És ugyan mit remélhettek apánk és jó anyánk?
Azzal, hogy mégis megszülettünk?

És szép ifjúságunk a második világégésnek
Áldozata lettünk?
Feleséget, gyermekeket miért is neveltünk?
Soha ehhez elég pénzt nem kerestünk!
Kevés volt a hely, és kevés volt állásunk!
De mi: csakazért is élni-halni mertünk.

Az sem volt könnyű sors, mi tanítók lettünk.
E sorsot vállalni csakazért is: mertünk!
Népünk kínjaiban mind velük szenvedtünk!
Elméjükbe - becsületet, tisztességet, hitet csepegtettünk.
No, de most ezt elgondolni: Igaz szívvel tettük!

Nem JÓKOR születtünk? - Csak azért is - tettük
Mert tudtuk, hogy Ő él mifelettünk
Akit jóságáért mindig is szerettünk.

Mondták nekünk sokszor, hogy hagyjuk csak el Őt!
Nem tettük meg azt: hiszen hazánkért szenvedtünk.
Még azzal csúfoltak: "Bolondgombát ettünk".
Most már hála égnek HOZZÁ megérkeztünk:
Ővele hazánkat, jövőnket, népünket örökre mentett
Mindent Vele kezdtünk, mindent Érte tettünk,
Hitvallói lettünk.

1996, Sárospataki tanítóképző

1999. évi osztálytalálkozónkra

Mindent ki kell bírni !

Még magunkat is kínnal hozva
S minden utazást elátkozva.
Mily lassan értünk vonatozva!
Úgy néztünk itt a sötét ablakokra,
Lelkünk hát itt lett a sorsunk foglya?
Itt leszünk most is "felpofozva"
A vének által, de dacos állal.
Mert ki kell bírni, s azt is ki kell bírni
Ha mindkét vállal földre dobva
Megküzdünk majd a halállal.

Itt apa és anyag nélkül
Majd a hidegtől az ajkunk kékül,
Ha a mendurnak a "csillagrúgás készül",
S mint a rémek jönnek ránk a sötétbül,
Összeharapva fogainkat! ... S végül
Nem jön vigaszunk a néma éjbül.
Azt is bírnunk kell, és ki kell bírnunk,
Mint eddig bírtuk, egymás kezét fogva
Nem volt emberünk ... az Úrba kapaszkodva.
Csak Benne bíztunk eleitől fogva,
S küldött Ő vigaszt a rossza napokra.
Ő megtanított közbe-közbe új dalokra,
Így vele lettünk népünknek égő csipkebokra.

Rajtunk tanulták a kicsik és nagyok
Az Úr azt mondja: "Vagyok, aki vagyok!
Bennem hinni kell, bennem bírni kell,
A hétfejű sárkányt Velem győzni kell.
Az ilyen életet is -.
Mindent bírni kell, bírni kell!"

Pataki sorsom! Én megsirattalak,
De azért még így is, mindig áldalak.
És ti eszményeink nem öregedtetek!
Becsületnek útján feljebb vittetek.
Nincs miért szégyenkeznünk és van még reményünk
Népünk holdkóros volt, már felébred népünk.
Tanulóinkból is lesz józan vezérünk.
(Ha mi meg sem érjük)

Mi őket oktattuk, hogy ezt fel kell írni,
És nem is kell sírni!
Mindent ki kell bírni! Ezt is ki kell
Bírni! Most jön majd az ÉLET!
Igazi és tiszta lesz az ÉLET!
Lent, sőt odafent is. Lesz Isten, lesz haza.
Lesz még MAGYAR-ország!
Lesz itt még igazság! És lesz még szabadság!
Hogy mielőbb legyen. Csak ők is mozgassák!

1999

SZERELEM

"Hová merült el két szemed világa?"

Álmodozik a diák
Kerítésre hajlik,
A szívében muzsikaszó,
Lánykacagás hallik.

Ámde a sors durvasága
Társa nagy kezében
Odacsappan a nadrágra,
Ahol feszül éppen ...

Idézőjelek Kiss Vicáról

Nem "kis cica" Ő - nagyobbacska,
De a körme már "veszett macska"!
Még nincs érzésekben "adu ásza",
Néha a sajátnyakát "karmolássza".

Amit most mutat, az még nem "erény"!
Még csak hab Ő a "sörnek tetején".
"Fiúja" is érzi ezt ... az "értett" Laci,
Ő sem "érett sör" - bár lesz majd "valaki".

"Fölvették" ugyan már az egyetemre,
És már mer szólani: "Teljes hitemre".
Vica lesz a "nejem", majd "megnevelem".
Semmit sem bán meg majd velem? Velem ...
"Velem"!!!! Igen!! Velem!!!

1998

Táncolnak ... a falevelek

Szakító levél

Száraz falevelek téli tánca
Felébred szívemnek rég alvó románca,
Közben elmélyül arcomnak keserű egy ránca,
Mert itt előttem és közöttük mindegyik ezt járja.
Egy régi sütőpor papírja: a Váncza
Amiből süteményt varázsolt jóanyácska.

Mikor a szeméből egy könnycsepp akaratlan hullott
A kelőben dagadt édes tésztájára ...
S attól lett sós ízű utolszor kalácsa.
Utoljára.
Egy hónapig élt még.
Elment nagy útjára!

Most megint táncolnak a barnult levelek,
Amint szoktak együtt a szerelmes verebek,
Elbódulva vágytól, mit én is szeretek,
S a végén, amint ők, úgy én is
A sárba dermedek.

De ezután - egyszer mégis ... ébredek.
Mégis jön az élet. Ó milyen remek!
Mert mért is várnék itt? Még el is mehetek.
Elolvad e kis jég ... mint a jéghegyek.
Elszállok, páraként ... mint a kis verebek.

Nem fed a remény-zöld, mint a tavaszi föld.
Ne árulj el NEKI kedves erdei tölgy,
Pedig ő is más most (nem az a régi hölgy),
Ne mondd el! Te tükör, ne közöld!
Hogy már semmi sem vonz -
Nem hegycsúcsnak látom.

Zajló jégdarabot nem tűrhet ez a völgy,
Csak elborzad lelkem, nincs virágos dala.
Hallgat szent városom, mint a siketnéma.
Nem lesz nyári kislány, ki úgy siet néha,
Nem vesz felső ruhát, indul kombinéba.
Táncolni sem fog ma, sem holnap, sem még ma.

Nem segít már semmi, sem szesz, sem az ócska séma
Pedig Neked nagyon kellene e téma.
Még csak szerelem sincs! Sem pedig játéka.

Táncoló levelek, önfeledt verebek!
Nálad szép életnek nincs biztosítéka.
Nem üzenek Neked! Senkinek! Neked sem!
Mert a szíved béna!
Nem tudlak szeretni ... Isten legyen Veled!
Nem érdemelsz ennyit! Elfeledlek: ... GÉZA.

1938. január 6.

ÉRZEMÉNYEK

E vers is szüret-nélküli ...

Ma szüretre mentek
(Az égben a szentek?)
S lelkemben a szőlő: megfagyott!

Megrakott szőlős szekerek:
(Zörgő, nyikorgó élet-kerekek?)
Ma minden, minden elhagyott.

Aki tavaly még hívott, szeretett,
Most tehát nem is keresett!
A must ... ecetté változott
(Az aszu meg sem érkezett!)

Lelkem vezérlő fényes csillaga
Kié lesz maga?
Örökre elsötétedett !
Szatmári, Tóth és Lázár szavai?
Hol vagyunk mi, jegyért reszketők.

1932. október

Nyáralkonyat

Nyáralkonyatban állsz kiskapudban.
Félfának dőlve, félig aludtan.

A fehér foltok; vén tanyaházak;
Szívedben is köd, csönd és alázat.

Éjjelre készül vertfalu tanyád.
Szellő kél. Jön és megcsókol Anyád.

1936.

Nagyvizit

Csendes a kórház nagy szobája,
Csak kívül dalol a kismadár,
S benéz az erdő néma árnya.

Nézem, él-e még itt a szomszéd?
Hogyan cseppen el infúzióm?
Álom? Ne még! Ne! Gondolkodnék.

Jön a nagyvizit. Igazítsunk!
Ítélet hangzik. Diagnózis.
Ma még élhetünk, hát lazítsunk!

Tavasz van. Nyílik kinn a sok virág.
Itt benn hervadás, vesztes birok.
Míg le nem győznek, küzdj jóbarát!

1996. december

Színekrűl

A piros házhoz tapétát vehetsz,
Minden pontjára takarást tehetsz.
Virág és madár, madár és virág
Elvtárs vagy barát, elrejt a világ.

A sárga házban lakást is vehetsz,
Zöldre festheted, tönkre is mehetsz.
Libafos színre ki lecserélte?
Sárgulhat bele. Neki megérte?

Seszínű házban nyílt egy Ofotért.
Féléve zárva, ki tudja miért.
Nincsen más hátra, rúgd fel a szabályt!
Seszínre senki sem privatizált.

1998.

A harmadik diplomám

Az én falamon, az én falamon
Már két diploma vagyon,
Büszkék ők nagyon,
Mert amit ők hirdetnek:
Nem kicsi vagyon;
Szerezte őket ész és szorgalom.
Most a harmadikat várom,
Pedig az csak egy áldott álom.

Mégis csak a vizsgát várom,
És még ha ezt is megtalálom,
Ezzel is több lesz a barátom:
Remélem, mint a többit - csak megállom.

A tárgyam most az ember-jóság,
Amit tanít a NAGY VALÓSÁG,
Mint a képen a bölcselet:
Hogy a LÓ képén mi is az a : LÓSÁG?
Senki sem mondja. Mert ez csak apróság!

Mikor a lányok szilveszterkor az ólmot öntik:
Akkor, mikor kihűlt, ők lovat látnak,
Huszár kérőm lesz, már most köszöntik.
Képzeletben, mert az a valóság: hogy
Lassan már ló sem lesz, pláne nem huszárság
Talán szilveszterkor akkor ők úgy tesznek.

2001

Az őz

Fülel a barna őz
Zöld bokrok fölött.
Robogva száguld egy vonat
Az ősz felé ... a nyár mögött.

Ide nem jöhet. Elszalad
Sok utasával, mit sem árthat,
Bár veszélyesebb ma az ember,
Mint bármely állat!

Őz szívem figyel,
De semmi vész!
Célba nem vesz onnan
Puska, lövésre kész.

Mert őriz engem
Gyenge őzét
Egy égi kéz.

"A sírt, hol nemzet süllyed el"

("s népek millióinak, örömnek könnye gyűl")

Az IHLET elszállt, a Múzsa megszökött,
Egy népnek írtam, s az már mind halott:
Száz Don-kanyarban földdé hamvadott.

Megátkozom most azt a csillagot,
Amelynek fénye ide felhozott.
Anyám, ki értem sokat sírhatott,
Ki végül mégis árvául hagyott.

Szívemben fogant ifjú szép dalok,
A legszebbek Ti, cserben hagytatok,
Hadi bombáktól elpusztultatok:
Ti jó hírt hozó égi angyalok.

Egy szerkesztő is, aki cikkemért,
Felelni nem mer, mert MAGYAR A MAGYARÉRT.
Mögöttem Arany, s elém Petőfi áll:
Ezért nem kellek! Megyek! De gyorsan.

Jöhet a halál! A néma lant mögött
Mindig ő kaszál. Pedig munkámra lenne földi tér
Talán még lenne olykor kis babér.
De elmegyek. És gyorsan megyek. Ne lássam, hogy e nép:

Sírba talál. Sírjába hogy talál!
Ti fiatalok! Cáfoljatok!
Ha van Nektek jó tervetek, bizonyítsatok.
Hogy legyen kedvünk élni. Tanítsatok meg remélni!

Tavaszi szél

A béke szállt szívembe ma,
Csecsemő anyja kebelén.
Veréb bámult a gesztenyén,
Épp hazafelé mentem én.

A béke szállt szívembe ma,
Mint a köd, felszállt a bánat.
"Tavaszi szél vizet áraszt"
Csillagi dal, égi bocsánat.

A béke szállt szívembe ma,
Váratlanul és hirtelen.
Bimbók gyúltak a kerteken,
Illat áradt a lelkemen.

A béke szállt szívembe ma,
Méh, kinek fullánkja nincsen.
Kérem, hogy hazasegítsen:
Mindörökké Isten, Isten!

Józanság

Most józan vagyok. Ma már megvetem,
Akit még tegnap nagyon szerettem.
Mindene hazug szavának, karjának
Hangja, illata szíven találtak.

A mámor elszállt. Százszor becsaptak.
A szív-bolt bezárt. Sötét az ablak.
Szép lepkeszárnya letört, sárba hullt.
Ajtó nincs. Falak Nincsen kapukulcs.

Behunyt szemmel új tájra leltem,
Tegnap háláért még esdekeltem.
Nem érdekel. Más: sem más, a többi,
Az égi más szebb, szebb, mint a földi.

A buborék

El ne tűnjék estünk, mint egy buborék,
Hadd rendezzünk mostan egy kis kabarét,
Árpáddal jött velünk egy törzsünk, a Kabar
Kiknek származéka a matyó ... és a magyar.
Éltesse Isten a kabarokat, akik mondanak
Mindig sok okosat, és éltesse soká a nyugdíjasokat.
Akikkel együtt építünk hazát,
Hát éljenek soká! Éljenek soká!

De nézzük azt is ma: kik ne éljenek,
Kik reánk mondják: Ezek vesszenek!
Kik 40 éven át ártottak nekünk:
Kik a nyugdíjat nem adnák nekünk.
Kik a pirosba minket hajtottak,
Akik otthagyni tudnának sokat.
De mi megmondjuk, mi szükség reánk,
Mert a mi kezünk adta meg nekünk,
Hogy volt, van és lesz itten kenyerünk.
Ezért éltessék a nyugdíjasokat, énekelve azt
Hogy: Éljenek soká! Éljenek soká!

Most már barátaink, mást köszöntsük őket:
Az ország ügyében a népért küzdőket,
Minket képviselő okos vezetőket,
Most is ezen estén közöttünk lévőket!

Polgármesterünket, képviselőinket,
Akik jól ismerik szükségleteinket.
Vegyék jól szívükbe minden kérésünket:
Nézzék és lássák meg, mi hiányzik nálunk.
Amit általuk is oly sürgősen várunk,
Akkor őnekik is kívánjuk, hogy Vivát!
Elénekeljük, hogy éljenek soká, éljenek soká!

Természetesen ...

(A rabok éneke, akik között vagyok)

Hogy várni kell s hogy fúj a szél
Hogy fagyos e január és e tél
Hogy öregszik és lassabb a vér,
Lelassul bennem is,
Csak természetes - ugyebár?

Hát húzódunk a szél-enyhébe,
Hogy várásunknak van reménye,
Hogy a lábom is most hova lép be,
Majd egy kályhának melegébe,
Jó. Természetes - ugyebár.

Most kellett jönnünk, pont most kellett
Hogy forint taxira ma sem tellett,
Hogy jobb most itt a sarok mellett,
És ha várnak, mert ez a helyzet,
Természetesen - ugyebár?

De nem természetes e sok falevél,
Miket pont elém hoz e játszi szél,
Hallgat bár ez, s mégis beszél:
S csak én hallom meg, hogy nem remél,
Hogy ez nem élet, csak hűlt halál:
Természetes - ugyebár?

Milyen fejjel?

(Adj tanácsot, ó Istenem!)

Forró fejjel? Vagy hideg fejjel?
Kezdődik már az anyatejjel.
Ha hűtve sem kell a kisbabának,
Nem fogad szót a nagymamának.
Issza? Nem issza? Köpi vissza?
Nem kap mást ... szegény.
Arra nincs remény.

Forró fejűek? ... Mind lenézik.
És utálják is, akik így intézik, sőt
csúfolják is, "hideg lakatosnak".
Nem bízom bennük ... hogy "létrehozzanak".
Valamit tőlem, ami kőkemény,
De nem adom le. Nem én! Nem én!

Már tanítom is a "nagyoknak",
Hideg fejjel kell szakítani!
Gondosan mérni, hogy "megéri",
Lerázni azt, ami "régi".
Azt keresve és azt szeretve,
Ami józan tény, ami nem "reményi".

De mondjátok Ti, hogy hogyan éljetek:

Hideg fejjel, ha nem remélek?
Nyers számítással? - Semmi "kedves"?
Ne hasson meg, ha "könnytől nedves"?
Nem a szíve fáj? - Csak a pénztárcája?
Ki van számítva az arca bája?
Egy óra "ára" - írva a tenyerén?
Hát nem veszem meg! Nem én! Nem én!
Sem ma este, sem holnap reggel,
Sem forró fejjel ... sem hideg fejjel,
Torkig vagyok a méreggel! - Eddig! Eddig!

Takarodó a terveimnek ...

Mit tegnap felvázolt a bor és képzelet,
Nem maradt mára, csak egy kör szelet,
Vitorlámba nem kapok most egy víg szelet
Szél nélkül pedig hajóm nem mehet.

Vitorlámnak hát lekonyult feje,
Ezen nem segít apám, sem vejem.
Mindennek lehord nem-tűrő nejem
A vitorlákat kamrába viszem,
A terveimet mély sírba teszem.

A Turistvándi vizimalomnál

(dallama: Szinva mellett)

Túr vizénél van egy malom,
Búbánatot őrnek azon,
Nekem is van egy bánatom,
Oda viszem, lejáratom,
Oda viszem, lejáratom.

200 éve áll a malom,
Építve a kis Túr folyón,
Kerekei sokat jártak,
Megőröltek, megdaráltak,
Megőröltek, megdaráltak.

Hej! Ide de sokan jártak,
A kerekek ritkán álltak,
Keveset aludt a molnár,
Csak télen, ha befagyott már.
Csak télen, ha befagyott már.

De sok búza lisztté válott,
S bejárta a nagyvilágot,
Tanulni ment molnár legény,
Élete volt az a remény:
Állok majd a garathoz én.
Állok majd a garathoz én.

Majd enyém lesz ez a malom,
Nincs hiába a szorgalom,
S akad mellém olyan asszony,
Ki jó kenyeret dagasszon.
Ki jó kenyeret dagasszon.

Aki segít fel a zsákot,
Becsüli, mit hazahozok,
Porolgatja a sok lomot.
Aki nevel majd családot,
Aki nevel szép családot!

Védőbeszéd egy mozdonyvezetőről

Akiről most így beszél a nép,
És amit beszél - nem igaz, se szép!

"Már Debrecenbe is késve érkezett,
hajtja a vonatát, mint aki megveszett!"

A fülében cseng, mit szóltak itt ezek,
Jó édesanyámat szidják az emberek?

Nem zúgolódnának, ha pár perccel előbb
Befutottam volna, a menetrend előtt.

Nem értik, de mondják: "Késett az átkozott"
Pedig induláskor anyám imádkozott,

Azért jelentkeztem 10 perccel hamarabb,
Hogy ne legyek oka, ha a gép lemarad.

Az, hogy 30 perccel későbbre érkezett
Az sok összejátszó okból keletkezett.

A jeges váltókról igazán nem tehet,
A váltótárs meg gépi hibát emleget.

Hogy a forgalmista most itta a kávét,
És az őz azt hitte, hogy ez most egy játék.

Meg egy biztosíték éppen most kiégett,
De hasztalan kértem sürgős segítséget.

A hófúvást is úgy kellett áttörni,
És most e nép által magamat gyötörni.

Ó kedves főnököm, sértegetni vétek,
"Én nem vagyok hibás, ezennel kilépek."

Gyorsan leinti, hogy hallgassatok népek!
Mert ez az emberünk semmiképp nem vétett!

De, mint a szomszédom önkéntes ügyvédje
A fenti versem célja is védelme.

Például ott Maga, jobban tud hajtani?
Üljön a helyébe, tessék megmutatni!

ELMÚLÁS

Reqviem

(Egymillió fehér almasziromért)

Ma permetezek thanatonnal
S én találkoztam sok rokonnal
A szűz-fehérbe öltözködött fákon.

Szegény szirmocskák: a hűvös reggel
Szembe locsolták a méreggel,
Úgy dideregtek a virágon ...

És hulltak sorban ... a sárga sárban
Élettől piszkolt szegény szirmok
- És egy értetek síró árva írnok:
"Így simuljunk el a halálban?"

1935. Sárospatak

Ugye egyszerű?

Született Encsencsen, meghalt Nyírgyulajban.
Talán tífuszban:
Ugye egyszerű? Élt s meg kellett halnia.
Ötödosztályos, kis szívgárdista.

Az édesapja: kondásszámadó. Ma is szomorú.
Ugye egyszerű? Meg kellett halnia. S mi van abban?
Tavasz volt. Húsvét. Másodnap beteg lett.

A cselédorvos tífuszt keresett
S majd két hét múlva tüdőgyulladást.
Pünkösd körül az agyhártyáról szólott
A bogáti orvos ... De ő se tudott -
Receptet írni csak. Megmenteni nem.

Ő meg feküdött a kerti ágyban
A tanyaudvar kellős közepén.
Iskolásaim jártak látogatni,
S ilyenkor kigyúlt benne a remény:

Ó Istenem, ha ott lehetne,
Ha a vizsgára meggyógyulna még.
A szívgárdisták meg reggelente
Tíz perccel előbb jöttek mindig össze,

Virágot hoztak az oltár fölibe,
S imádkoztak "egy kis betegért".
S amit nem tudott három orvos,
Megtette a hit, szeretet s remény:

A vizsga előtt még három nappal
Az iskolába jött Irén!
Sápadt volt a vizsgán. De jól felelt,
Fehér ruhában és nagyon boldogan:

Mint ki egyet ért, s majd utána
Nem bánja mi lesz, és hogyan!
Az Isten hívta el. Ő tudja, miért.

Csak tíz nap múlva jött a kórház.
Ott egy hétig volt. Mondták, hogy vigyék
Meghalni oda, ahol "jólesik",
Mert itt meg nem menthetik.

Nagyszüleinél Nyírgyulajban tudta
Hogy már rövid e földi lét:
Meggyónt, áldozott.
A szent kenetnél megerősödött,

Beszélni nem bírt, de a szeme intett,
(A rózsafüzér járt ujjai között:
Intett, hogy mondják őhelyette is)
Végső szava volt megint egyszerű.
Nem voltak furcsák, sem nagyok.
A szívgárda-érmet - nagymama -
hagyják a szívemen! Most meghalok ...

1942

Partravetve

Egy nagy hullámmal szívem partra hullt.
Minden csendben megfakult ...
Kit partravetett már az ÉLET,
Rég-vidám szeme ... megvakult.

Nem tépem mégsem kínzóan magam.
Körmöm a földbe verem.
Hanem hallgatva pihenek meg,
Amit vesztettem? Meg sem könnyezem.

Szép voltál ÉLET, szépek terveim,
És jó volt úsznom bent az árral,
De nem tépem meg gyógyuló sebem,
Ami elmúlt, elő nem veszem.

Minden kötelék lassan porba hullt,
Tervem és vágyam vissza? Nincsen:
De mert a part is telve van veled,
Búcsú-szavamat ismételgetem:

Semmit sem a régit, csak az Új nevem:
Ó Atyám, Isten, Isten = MINDENEM!
Minden inoghat e nagy viharban.
De Te fennmaradsz örök sziklaként,

És intesz nekem ŐSERŐ:
Mint orgonaszó búgó nagypedálja,
Hogy el ne hagyjam vezetésedet.
Tartsd fejemen Istenem a kezed.

A nagy fuvaros

A nagy fuvaros most kopogtatott.
Mi lesz belőled? Énekes halott?

Mit fogsz elvinni? Mit is szeretnél?
Ha itthagynálak, mit is tehetnél?

Család, barátok? Mind itt maradnak!
Örülhetsz annak, ha megsiratnak.

Emlékek raja, mondd, merre száll majd?
Mit is mondhatnál, ha szólna szájad?

Üres markodban maradt-e jótett?
Mondják-e Rólad: Kár! Mennyi jót tett!

Egyszer be is lép! Menni kell, menni!
Irgalmas Isten! Engedj pihenni!

Halotti anyakönyvem

H.A.
Akkor még ő volt a legidősebb,
A község öregapja.
Az istállóból jött a tiszta házba,
Hogy az útravalót méltóan fogadja.

M.M.
Hetvenhét évéből negyvenkettőt
Meg-megakadó szívével
Ágyában sóhajtozta át,
S erőt az Úrtól annyit kért csupán,
Hogy meg ne ölhesse magát.

H.A-né
Alacsony, széles tipegéssel
Lehajtott fejjel, halkan
Évente négyszer nyújtotta felém
Újságpapírba gyúrt ötvenesét:
"A templomunkra hoztam !"

K.M.
Nem volt teher a nagy madárnak
Aszottan csontra-bőrre,
Órák alatt a Duna fölébe,
Hazáig beletelt két hétbe.
Jobb itthon hazai földbe.

K.J.
Vigyáztam utcára, falura.
Őrzője voltam, nem ura.
Ha most lenézne udvarára,
Mindenki itt van búcsúzásra,
Akár a pócsi búcsúba.

P.I.
Most voltam boldog elsőáldozó,
Előbb, mint annyi társam.
Fehér lett vérem, akár a ruhám.
Ablakom alatt a hárs virágban.
Illata száll harangok halkuló szavában.

ö.B.Z.
Szent betegségem a sínre hajtott.
(Hiába csikorgott a villamos)
Magamnak már nem húzhatom,
Húzd el nótám a temetőben
Régi kontrásom, Lajos!

I.M.
Évekig ülve kispadán
Nézte a templom ajtaját,
Hallgatta csengettyű zaját.
Mosolyog odafönt, dudorász;
Tudta ő, hogy jobb lesz odaát.

S.L.
Szíve megállt egy pillanatra,
Kettéhasadt és nem vert tovább.
Felesége szívből szerette,
Lelke teste fölött lebegve
Annak a ... annak a másnak
Fonnyadt virágait kereste - koporsóján.

P.S-né
Végső gyengesége szelíd - fájó mosollyal
Megszakadt, hulltak könnyei sorba;
Ha látta ágyánál a kelyhet, s tudta,
Soha nem sétálhat már a templomba.

H.J.
Nem fáj! Nem ! Nekem semmi!
Csak egyre gyengébb hogy vagyok?
Oly sokat vagyok egyedül ...
Mire megjönnek, meghalok!

Utolsó órámra saját imám

Adj nekem URAM jó halált!
Bűnbánatban, reményben és kegyelemben.
Szentségeidben add meg a megnyugvást!
Vedd kezembe lelkemet szeretettel!
Add, hogy akkor ne legyek adósa senkinek!
Csak NEKED ... örök hálával:
Ámen!

ISTEN ÁLDÁSÁVAL

Dr. Békés Géza

Készült: 2001. március